Harmadik nap 2007.08.05.
Korán reggel keltem fel. Ez olyan 5 órát jelent, de hatig nem kászálódtam ki a hálózsákból. Jól aludtam, kipihentem magam. Reggel igen csak hideg volt. A tegnapi rövidujjú nagyon kevésnek bizonyult. Hideg szél is fújt, ám az idő tiszta volt. Annyira szép volt a táj, hogy muszáj volt körbefotózni. Két budi volt a sátraktól nem messze. Természetesen napelemes budi! :) Na de tényleg. Ez olyan szerkezet, ami lebontja az ürüléket, ehhez kell az áram, és azt napelemes technikával oldják meg. Ékes francia nyelven lehetett olvasni a cégről a budiban kifüggesztett lapon. Persze tiszta nem volt, de nem szennyezte a környezetet, ugyanis ebben a magasságban mindig van hó, és hiába ásod el, ami kikívánkozik belőled, az nem bomlik le, örökre ott marad. Szóval szükség van az ilyen lebontós budira. Ráülni persze nem nagyon mertünk, de több szempontból is hasznos volt ezen felül. Például ott nem fújt a szél! És a budi előtti kényelmes kőre leülve lehetett a legjobban SMS-t írni, kiváló térerő volt! Na ennyit a budiról... :)
Gyorsan főztem egy levest, ami nagyon jól esett, összepakoltam az aznapi cuccomat. Közben a társaim is ébredeztek. Ők nem aludtak ilyen jól. G rosszul volt és állandóan forgolódott, gyakorlatilag egész nap kómában volt, nagyon megviselte a magasság. Illetve ő volt a legrosszabb kondiban közülünk. Reggeliztek ők is, majd becsomagoltak és elindultunk felfelé a Goutier (ejtsd: gutyié) ház felé, ami már 3820 méteren van. G nagyon fáradt volt így pár méter után visszafordult. Jobban tette, mert az út igaz csak három és fél óra volt, de az újabb magasság és az út nehézsége eléggé megviselt minket is. Jobban mondva délutánra elfáradtunk, de végülis ezt gondoltuk előre. :) Az út elég kacifántos. Jobban mondva életveszélyes.
A havon indul meredeken felfelé. Aztán eléri a sziklákat, ahol egy kisebb mászás után elérsz a hirhedt kuloárhoz. A kuloárt úgy kell elképzelni, mint egy völgyet, csak függőlegesen áll. Ilyen helyeken folyton folyik a gleccservíz, és természetesen fokozottan kő- és hólavina veszélyes. Mindennek tetejében nagyon-nagoyn meredek. Nos ezen vezet keresztül az út. Egy sodrony van kifeszítve, amire biztosításként felkötheted magad egy karabínerrel. Na mi ezt nem tettük meg, de erősen ajánlott. Az nap a nagy olvadások miatt elég széles volt a gleccser folyás, és a hó is elég laza volt, így inkább a szerencsén múlt, hogy épségben átértünk. Ráadásul az "út" szűken két lábfejnyi volt. Koordinációs zavarokkal küzködő, tériszonyos emberkék ne menjenek a Mont Blancra! :)
Gond nélkül átértünk, de őszintén megvallva izgultunk egy kicsit. Vissza-vissza néztünk a kuloárra, vesztünkre. Láttunk egy férfit, aki pont a vízfolyásnál volt, amikor elindultak a kövek. Amennyire lehetett el kezdett szaladni. Egy kő eltalálta a zsákját, ami annyira megbillentette, hogy majdnem leesett. Végül semmi baj nem lett, de ez leginkább szintén a szerencsén múlott. Azért mi bátran tovább mentünk, bár tudtuk, hogy a mai nap csak egy szoktató túra, aklimatizációs nap, így ha felértünk jöhetünk vissza, tehát ma mégegyszer át kell ott mennünk... Az út további része leginkább sziklákon való mászás. Sziklamászó tudást nem igényel, mászós biztosítás sem kell, de végig maximális koncentrálás kell, mert könnyű lepottyanni. Ráadásul a nagy forgalomban néha potyognak a kövek fentről. Sisak kötelező ezen a szakaszon!! Kővel a fejedben persze sokkal extrémebb felmászni, de szerintem nem éri meg... :) Az út első felén és az utolsó szakaszon drótkötelek vannak kitéve, hogy fel tudj mászni. Olyan via ferrata jellegű. A via ferrata kiépített, sziklán vezető hegyi utat jelent. Végül felértünk.
A déli melegben csak rövidujjú volt rajtunk, meg a táska, némi enni-, innivalóval. A ház gyakorlatilag két ház, plussz a budik. 30 euro egy éjszaka. Hát igen, maradunk a sátrazásnál. Rendőrök elég gyakran megfordulnak itt. Nem engednek csak egy napot sátrazni. Gyakorlatilag csak bivakolni lehet. Ez azt jelenti, hogy naplementekor felállítod, majd napkeltekor felszeded a sátrad. Ennél engedékenyebbek, mert tudják, hogy csak a csúcstámadás után fogod a cuccodat összeszedni, de két éjszaka már tilos, méghozzá törvényileg! Ezt próbálják betartatni. Mi nem beszéltünk a szervvel, de állítólag normálisak, kedvesek. Némi pihenő után visszaindultunk. Az út lefelé kevesebb időt vett igénybe, 2 és fél óra alatt visszaértünk.
A történethez hozzá tartozik Mick Jagger és bandájának esete. :) Szóval láttunk egy fazont, aki Mick Jagerre hasonlított, a társa (azaz egy ember) pedig a bandája nevet kapta tőlünk. Nem kicsit voltak őrültek, rohantak lefelé az amúgy is nehéz úton (ők megmászták), és olyan hülye utakat választottak, hogy a hajunk szála égnek állt. Addig-addig poénkodtunk rajtuk, míg a banda meghallotta. Szerencsére épp egy követ lökött meg, ami nekiindult, majd kisvártatva megállt szerencsére, amikor is kicsit elmosolyodva hangosan elszóltam magam: "Mick Jagger.". Erre ő mosolyogva: "Rolling Stones.". Ezt persze csak angolul tudók érthetik. Hát nem nagy poén, de mi jól szórakoztunk rajta. Ezután Még a túra botja is beakadt valami kövek közé, és a rózsa leesett róla, amit odanyújtottam neki, mire megköszönte, én mondtam nem tesz semmit, de ezt eljátszottuk angolul és franciául is. :) Hát ez is csak nekünk vicces, de ez van. :) Aztán segítettem neki a rózsát a helyére tenni, (mert hát kilincsem rángatta ordítva,) jól csinálta csak fordítva. :)
Nos lent a sátor szomszédaink, a két német srác, nagyon kedvesek voltak. Ők megmászták a csúcsot, a Tete Rousses-től! Panaszkodtak is, hogy nehéz volt, nem aklimatizálódtak. Miért tették ezt? Mert másnapra már rossz időt mondtak, délutánra ideér a vihar. Tőlük megtudtuk, hogy a Goutier házig vezető út az igazán nehéz, aztán már könnyebb terep jön. Ez azért megnyugtató. Sajnos a csúcsot nem látni, csak feljebbről, így folyamatosan izgatott minket a hegy. Piszok dolog, hogy látsz egy dombot, amire felmászol nagy nehezen, de onnan se látsz semmit, csak egy újabb dombot. Persze itt a domb kifejezés Pilis nagyságú hegyet jelent! Vagy még nagyobbat... Szóval nem kell lebecsülni. Aki állt már a Pilis lábánál az tudja milyen hatalmas egy ilyen tömb. Na ilyenből arrafelé sok van, csak havas. Mi persze irigykedve néztünk a két német sorstársra, és kicsit csüggedtek voltunk a rossz idő hallatán.
Bementünk a menedék házba időjárás felől érdeklődve. Ők is azt mondták, hogy rossz idő lesz. A reményünk kezdett halványodni. Azon kezdtünk el tanakodni, hogy mit tegyünk? Lemenjünk, és ha jó idő van jöjjünk vissza? Vagy vészeljük át a vihart itt? Sátorban? Vagy fizessünk naponta 25 eurót a házért? Végül úgy döntöttünk, hogy maradunk a sátorban, itt a hegyen. Holnap délelőtt felkészülünk a viharra, és lesz, ami lesz, dacolunk az időjárással! Lassanként neki álltunk főzni, enni, majd rögtön nyugovóra is tértünk...
