Mont Blanc 2007 (Les Houches)

Sikerült néhány képet beszkennelni. A szkennelés olyan lett, amilyen... Inkább csak ízelítő. :)

http://montblanc2007.blog.hu/media/image/Mont Blanc 2007/1Bogi.jpg
http://montblanc2007.blog.hu/media/image/Mont Blanc 2007/2Les Houches felvonó alja.jpg
http://montblanc2007.blog.hu/media/image/Mont Blanc 2007/3Csak felfelé.jpg
http://montblanc2007.blog.hu/media/image/Mont Blanc 2007/4Tete Rousses - örök hóhatár.jpg
http://montblanc2007.blog.hu/media/image/Mont Blanc 2007/5Én.jpg
http://montblanc2007.blog.hu/media/image/Mont Blanc 2007/6A hirhedt kuloár.jpg
http://montblanc2007.blog.hu/media/image/Mont Blanc 2007/7Gábor.jpg
http://montblanc2007.blog.hu/media/image/Mont Blanc 2007/8Vihar után.jpg
http://montblanc2007.blog.hu/media/image/Mont Blanc 2007/9A csúcson.jpg
http://montblanc2007.blog.hu/media/image/Mont Blanc 2007/10Kilátás a sátorból.jpg

A fejezet ezzel lezárult. Még a fényképek előhívása van hátra, illetve a képek felrakása...

Gondolkozunk a következő úton. A jövőbe nézünk, de a múltat sosem fogjuk elfeledni!

Eredmény: -3kg testsúlyban. Rajtam kb 15deka felesleg volt, szóval így elég gebe lettem. Az egy hét alatt, amíg a táskám valahol aszalódott a szennyes kicsit belerohadt a műanyag zacsiba, így például a zokinak elég erős az illata. Természetesen rózsa illat! :) A zoknik maguktól mentek a fürdőbe, a lavórt és a mosószert is megtalálták! :) Két áztatás után már egész jól alakul... csak lesz belőle valami. :) Most már csak a filmek miatt izgulok, vajon milyenek lettek?

Neki kezdtem az újabb edzésnek. Harmat gyenge vagyok. Tehát jól sikerült a csúcsforma időzítés. Most a lecsengő időszakban vagyok. De majd újraépítem a következő túrára. :)

Tovább lépni ezen az eseményen nem lehet, de az idő telik és muszáj felvenni vele a lépést. Próbálok visszarázódni, de nehéz. Mindenkinek ilyen élményeket kívánok!

Tizenegyedik nap 2007.08.13.

Irány haza

(Kis kitérő: Váratlan fordulat következett be a történetbe! :) Rám szóltak, hogy igenis írjak neveket! Jó rendben. A sajátom titok. Illetve nem titok, aki szemfüles az tudhatja. :) Az egyik társam Bogi (B), vele másztam meg a hegy legmagasabb pontját. A másik társam Gábor (G) volt.)

Végül, de nem utolsó sorban elérkeztünk az utolsó naphoz. Kempingben ébredtünk. Ez már nem ugyanaz. Meleg volt, ez sem ugyanaz. Terveink szerint korán kelünk, és keresünk egy pékséget. Azért kelünk korán, mert úgyis korán kelő vagyok, tehát fent leszek, és akkor már fel kelnek a többiek is. Fel is ébredtem hat körül, de nem volt erőm kiszállni a sátorból. Félálomba merültem. Bogi szólt hét után, hogy kicsit elment az idő. Erre a válaszom valami szavakba nem önthető, inkább morgáshoz hasonlítható dolog volt. Na végül frissen, kipihenve felkeltünk hajnali fél nyolckor. :) Irány a pékség. Nos kb 50 méterre az első sarkon volt a pékség, szóval hamar megjártuk az utat. Aztán összepakolás és irány Chamonix (ejtsd samoni)! Ha már itt vagyunk, akkor az Alpok fővárosaként emlegetett várost meg kell nézni. Arról nem beszélve, hogy siklóernyős paradicsom és hát a másik gyengém a repülés... Szóval irány Surány, helyett Chamonix. :)

Kilonckor kiálltunk a megállóba és rögtön kiderül, hogy 9:38-kor érkezik a busz. Pontban 9:38-kor. Hát akkor nézelődjünk addig is. A helyi kirakatokat végig néztük, majd elindultunk a város széle felé. Nézelődtünk. Sok látni való nem volt, de aranyos kisvárosi hangulat vett körül minket, annak ellenére, hogy  afőút elég forgalamas. Kisvártatva megjött a busz. A busz minden kis falut érintve jutott el Chamonix-ba. Nem kellett fizetni a jegyért. Ingyen járat... A hazai 7350 Ft-os bérlettel gondolkodva, ez elég baráti... :) Úgy látszik van ilyen is... Azért visszafelé kellett 1,5 euro-t fizetni, de még így is keveselltem. :)

Leszálltunk Chamonix központjában. Ahhoz képest, hogy alig-alig találkoztunk az elmúlt 10 napban emberekkel, azok is mind hasonlóan őrültek voltak, mint mi... hát ez egy nagyon nyüzsgő városka. Nehéz volt a tömeget megszokni. Gyakorlatilag a központi részen, ami alég nagy, nem jár autó. Végig sétáló utca. Több felvonó indul a központi rész széléről. Chamonix gyakorlatilag körül van véve hegyekkel. Nagyon szép! A sétáló utcák, olyan szokásosak. Boltok egymás hegyén-hátán, emberek egymás hegyén-hátán... :) Látni való igazából a szép háttér és néhány szép házacska, illetve az állandóan a fejünk felett köröző siklóernyősök. Sajnos nem volt nálam az ernyőm... No sebaj majd legközelebb. Egyébként be lehet fizetni itt tandem repülésre, és akkor ügyes, gyakorlott pilóta repül veled egy fél órát. Az árakat nem tudom, nem kérdeztük, csak láttuk kiírva.

Másfél órát töltöttünk el Chamonix-ba, tulajdonképpen mindent bejártunk ezalatt a sétáló utcán. Még jó lett volna felvonózni, meg repülni egyet, de menni kellett. Így hát ott hagytuk Chamonix-t, és irány a Les Houches-i kemping. Gyors pakolás. A gyors az kb. 45 perc. Sátor bontás egyebek és irány a felvonó, ugyanis a reptéri transzfer ott fog velvenni minket. Kb. 15 perccel előbb értünk ki, a kocsi is előbb jött egy kicsivel, így nem kellett sokat várni. A sofőr nem tudom milyen nemzetiségű lehetett, de nagoyn jól beszélt angolul. Egyből kitalálta mivel töltöttük az időnket. Vajon miből jött rá? Talán a nagy túrazsákok? :) Bepakolás és meg sem álltunk a Genfi nemzetközi reptérig. Közben Pavarottit hallgattunk Bogi jóvoltából és szomorúan búcsúzkodtunk a hegyektől. Vissza-vissza tért az az érzés, amit a hegyen éreztem, ám tudtam, hogy itt a fejezetnek vége...

Az út kb. 1 óra, de nem tűnt soknak. Kiszállás. Nos mivel előszőr repültünk, így nem volt tapasztalatunk. Ferihegyen, induláskor elámultam, hogy 16 beléptető pult van. Milyen sok? És mekkora kavarodás van! Teringettét! :) Megálltunk Genfben a bejáratnál. Nagy épület, bár Ferihegy is nagy épület... Ott volt egy ajtó, hát beléptünk. És akkor megdöbbentem. A 99. pultnál álltunk. Olyan hosszú volt a sor, hogy a végét nem láttad, csak sejthetted, hogy hol is van valójában. No persze a "check-in"-ünk az 1-9 pultnál volt. Uff... Nem gond legyalogoltunk. Vártunk kb 2 órát, mert megfelelően korán értünk ki a reptérre.

Jól feltartottuk a takarító nénit, aki hatvanhatszor takarította le az üveg korlátot és a kijelzők hátát! Viszont tiszta volt! Én a mosdóba nem mentem be, de gondolom az is tiszta volt, ez mégis csak Svájc! Hülye Európai módjára azt hittük euroban vannak az árak. Svájci frankban vannak kiírva az árak! Ne tévesszen meg senkit ez nem Európa, ez Svájc! Micsoda különbség! Mit lehet egy reptéren két órát csinálni? Hát csokit enni!!! :) Végülis Svájc... :) Nézegettük az embereket. Feltűnően sok, népiviseletes (gondolom hithű) zsidó volt. De természetensen mindenféle náció megtalálható ezen a reptéren. Ez tényleg nemzetközi! Ferihegy csak "nemzetközicske". :)

Valahogy csak eltelt az idő, jön a beszállás. Nos a check-in érdekesen működik. van egy KIOSK nevű szerkezet. Olyan, mint egy bankautómata, csak nem pénzt ad, és kártyát sesm kell beledugdosni. Beírod a járatot, az azonosítódat és kidobja a poggyász cédulád és a beszállókártyád. Nos a poggyász cédulát felragasztottuk, de az ellenörző szelvényt elfelejtettük leszedni. Másodszor repülünk és már egyedül kell csinálnunk (Ferihegyen kiszolgáltak), mindenre nem tudtunk odafigyelni! De ezt akkor még nem tudtuk, hogy probléma-e, vagy sem... Check-in. Némi magyarázkodás (két zsák is több volt, mint 20kg, merthogy ez a max. Tegyük fel viszel egy 30 kilós kutyát, akkor le kell vágni belőle tíz kilót! :)), aztán a nehéz, nagy poggyászt a 81-es kapuhoz vigyük át, ott kell leadni. Mi a hatosnál álltunk. Uhhh. Na jó, irány a 81-es! Leadtuk. Irány a beszálló kapu. Azok természetesen az emeleten vannak! Merthogy több emeletes az épület. Legfelül az éttermek vannak, meg az irodák, de mi azt nem néztük meg. Szóval egy emeletet fel.

Kis várakozás, majd megtudtuk, hogy a B44-es kapunál tudunk a gépre jutni. Óriási! Az merre van? Szerencsére ki van táblázva, hogy minden amatőr betaláljon a gépébe! :) Lementünk pinyóba! Igyen a pincéből kellett átmenni a B44-hez! Ott van egy ellenőrző kapu. Na ott már gondok voltak. Bogi táskájában volt 30 méter kötél! B44-en fennakadt. Ez veszélyes, mondta a hölgy, és ezt "check-in"-elni kell. Ő elintézi, és még hozzá tett valamit, amit ezekszerint nem értettünk... Gyakorlatilag azt mondta, hogy a beszállás előtt 15 perccel menjünk vissza. Ezen mit nem értettünk?? :) Felmentünk a váróba, és leültünk a B44 elé. Kicsit idegesek voltunk, hogy ebből mi lesz? Felakasztanak? :) Aztán halljuk a bemondóban, hogy a Budapesti géppel utazó valaki menjen az info pulthoz.

Na ezek csak mi lehetünk. Odamentünk Bogival. Na nem Bogit szólították, hanem engem, csak a nevet nem értettük. Mi a probléma? Gázt találtak a táskába. Na igen, és? Idefelé is hoztunk. Az egyik palackban maradt egy kevés. Egy főzésre sem volt már elég. Na, de ezt nem lehet szállítani, menjek vissza, ott várnak engem. Engem? Kik? Jajj... Na lementünk a B44 bejáratig, ott Bogi ügye megoldódott, én meg kérdezősködtem, hogy meddig menjek ki, és kiderült, hogy a rendőrségi ellenőrző pontnál van egy info pult, na odaáig! Ez két hosszú folyosót jelent, plussz lépcsó, plussz tömeg. Persze mindenki szembe jött... :)

Természetensen egy biztonsági egyenruhás hölgy várt rám. Karperec, gumibot nem volt nála, szerencsére. :) Kezében a táskám hőtérképével, ott a gáz! Erre mit mondhatok, ott van bizony! :) Bementünk egy kis szobába, amit úgy zárt be, hogy kívülről ne lehessen bemenni. Na mondom, innen egyenes út vezet a börtönbe. :) Végül kivetették a csomagból a gázt, és azt mondták mehetsz! Szaladtam! :) Szószoros értelemben szaladtam, mert a gép 13 perc és indul! :) A B44-nél előrepofátlankodtam. Beengedtek. Fel a gépre, és a bejáratnál a kanyarban ott vártak Bogiék. Huhh, elértem a gépet. Egymás mellé persze már nem ülhettünk...

Utazás jó volt, nézelődtünk, élveztük. Megismerkedtünk egy francia testnevelő tanárral, akinek magyar jegyese van. Ő is őrült! :) Végül megérkeztük 20:15-kor ferihegyre. Várjuk a csomagokat. Nos az én csomagom nem érkezett meg. Jajjj... Na. Bejelentettük. B44-nél láttam utoljára, tessék mondani mi lehet? Bevett szokás, ha találnak valamit a táskádban, akkor a következő géppel küldik a csomagot, hogy ne tudd működésbehozni a szerkezetet. Mármint azt a gázt, amit kivettem a csomagból. Ok, persze érthető, de azért kellemetlen. Még szerencse, hogy a papírjaim nálam voltak. Egy dolog volt, ami a táskában maradt és kellemetlen a kulcsom... Illyetve a fényképek, ja meg a bicskám, és a hálózsákom, a sátram és még sorolhatnám. A csomagomat akarom! :) Az ember ilyen ragaszkodik a tárgyaihoz.

Bíztam abban, hogy a néinek igaza volt és a következő géppel jön a csomag. Pénteken jött a következő gép. Hétvégén nem foglalkoznak az eltűnt poggyászokkal. Végül tegnap (08.20-án) megkaptam a csomagot. Annak ellenére, hogy ünnep nap. Sértetlen volt a belseje. Én a túrazsákomra ráhúztam egy védőként használt zsákot! Na az ki volt szakadva. Szóval, aki túrazsákot szállít az húzzon rá zsákot. Nem félig fedő esőruhát. Hanem egy nagy táskába pakolja bele! Persze ez nem kötelező, de akkor a táska bánja a dolgot. Nekem drága mulatság egy táskát venni, így én próbálok mindent elkövetni, hogy ne essen baja...

Tizedik nap 2007.08.12.

Vasárnap. A Gouter háznál ébredtünk reggel 5-kor. A terv az volt, hogy hatkor indulunk. Reggelizés, pakolás. sátor felszedése, egyebek. Kerek 7 órakor indultunk el. Reggel még hideg volt. Jéger alsó, esőnadrág, kesztyű, kabát. Két óra alatt leértünk. Érdekes dolgot tapasztaltunk. Egy nagy lavina nyomát láttuk keresztbe az úton. Úgy nézett ki, mintha túrós gombocok lettek volna, valójában rengeteg kő volt, hóval fedve. Érdekes volt és rémisztő. A Tete Rousses háznál átpakoltuk az egész zsákunkat, hogy minden beférjen, még az is, amit előző napokban itt lent hagytunk. Egy kb 1 órát jelentett, aztán nekiláttunk főzöcskézni. Írtunk a vendégkönyvbe.

Boldogan, és nyugisan ejtőztünk. Túl voltunk mindenen, szép volt az idő, hova siessünk? Aztán egy órakor már úgy éreztük ideje lenne már menni. A hómezőn végig hágóvassal, aztán azt levettük és irány tovább. Nos ez hibás lépés volt, mert a sziklák egy darabig még havasak és csúszósak voltak, de már nem vettük vissza a hágóvasat. Jót viccelődtünk, hogy még nézzük meg a következő kanyart, aztán meglátjuk, hogy vissza vegyük-e? Na ezzel a technikával mentünk, és nem vettük vissza, mondván, hogy most már mindjárt vége a havas résznek. :)

Az út lefelé sokkal egyszerűbb volt, mint felfelé, és sokkal gyorsabb is. Ráadásul már tudtuk mire számíthatunk. Gyorsan haladtunk lefelé. A terv az volt, hogy a felvonóval lemegyünk Les Houches-be és hatkor már a kempingben vagyunk. Meg-megálltunk fotózni, kicsit pihentetni a súlyos táskától szenvedő hátunkat. Kicsit hiányzott már a rendes fürdés. A hegyen erre nincs lehetőség... Ahogy lefelé haladtunk, egyre füllettebb lett a levegő. Elértük a kisvasút végállomását. Vizet vettünk a kisházból és meglepetéssel konstatáltuk, hogy a kisvasút már jár. Óriási nyüzsi volt a végállomáson. Fotóztunk, majd irány tovább gyalog.

Kellemetlen volt a kavicsos úton lefelé baktatni. Néha megálltam és bevártam a társam, aki kicsivel lassabban jött. Gyönyörködtünk még egyet a tájban aztán be az erdős részre. Néztük az órát, valószínűleg leérünk hatra. Az út kellemes volt, nem tűzött a nap, de azért elég meleg volt. Aztán jött a hideg zuhany, meg a meglepetés. A felvonóhoz érkeztünk. És az be volt zárva. A vendéglőből egy fiatal hölgy franciául elmagyarázta nekünk, hogy valami gond van a kábellel, ezért nem jár, de ha arra elmegyünk (kb. egy óra gyalog), akkor ott van egy másik felvonó, ami levisz minket. Na itt összeomlottam kicsit. 3820 méterről jöttünk le 1800-ra. Jóból is megárt a sok!

Leültem és felzabáltam a maradék mazsolámat! Aztán gondolkodtunk, tanakodtunk és megállapítottuk, hogy gyalog kb másfél óra múlva lent vagyunk. Ráadásul a másik felvonó aljától még egy jót gyalogolhattunk volna, így viszont oda jutunk ahova mi szeretnénk. Usgyi neki, Col de Voza (fogalmam sincs hogyan ejtik) megállóig kb 25 perc volt, onnan erdei úton lefelé, majd a külvárosi részen a betonon egy darabig és már ott is vagyunk. Nem másfél óra volt összesen, inkább kettő, vagy kicsivel több. Nagyon rosszul esett ez a plussz, de nem csak nekem, hanem a társamnak is. De végül leértünk a faluba. Na végre! A felvonótól kb 100 méterre ott a kemping. Halleluja!

Megtaláltuk könnyedén. Nos a kemping. Gyakorlatilag egy mező, ahol lehet sátrazni, és van két blokk, az egyiknél a WC-k, külön mosdók és két zuhanyzó, a másiknál a mosogató, mosószerrel ellátva és néhány kuka. Egyszerűen tökéletes volt! Hétóra körül érkeztünk. Lerogytunk. Aztán maradék erőmmel elmentem zuhanyozni. Kevés volt a melegvíz, így a végére kissé hideg volt, nem is volt rendes nyomás, de zuhany volt!!! Jól esett. 10 nap után először néztem tükörbe. Uram Isten! Hátraléptem kettőt! Egyrészt lefogytam, másrészt mint az ősember! Na mind1, végülis túléltük! :) Kicsire nem adunk, nagyra meg nem telik... :)

Aztán vacsora gyanánt egy duplaadag leves, ivás és jöhet az alvás. Hát itt annyira meleg volt már, hogy a sátort nyitva hagytuk. Illetve a sok cucc miatt be sem tudtuk zárni. Hajnalban esett egy kis eső, de nem számott tevő, szerencsére. Nagyon jól aludtam...

Kilencedik nap 2007.08.11.

Mit ad Isten? Elaludtunk!!! Vártunk négy napot, kiálltunk minden próbát és ELALUDTUNK!!! :) 2:20-kor ébredtünk. Illetve csak én, mert a társam alig tudott valamit pihenni, állandóan felébredt. Na gyors öltözködés, gyors evés, közben már hallottuk, ahogy a csoportok indulnak felfelé. Húúúú, gyorsan!!! :) Végül majdnem utolóként indultunk neki a nagy útnak. Úgy néztünk ki, mint akik értenek hozzá! Beülö, jégcsákány, hágóvas, kötél, túrabot, egynapi élelem és fél liter víz. Mármint kettőnknek összesen fél liter. Szárított eper, zászló és fényképezőgép, no meg film a gépembe, merthogy az még analóg. A nagy sietségben végül sikerült mindent magunkhoz venni, így nem maradt le semmi. Hurrá!

Gyönyörű időnk volt, csillagos ég. Erős szél fújt, még ma is ki van száradva a szám (08.17 van ma). Folytogattak a könnyek felfelé menet. Igen! Ez a mi napunk! Végre! A fejlámpás túristák hosszú sora ott kanyargott előttünk a "domboldalon". Az úton szinte végig látni Chamonix-t az Alpok fővárosát. Még a csúcsról is látni. Ám semmilyen más várost nem. Szerencsére! Odafelé nem sokat láttunk a tájból, hisz sötét volt. Az indulás 3:20 körülire sikeredett. Igazából nem volt probléma, mert mindenki később indult a "szokásosnál".  Állítólag előbb szoktak menni. Mi mindenképp előre akartuk engedni a fizetett túravezetős partikat. Ennek több oka van. Egyrészt, mert ők ismerik a terepet, másrészt az előző napi friss havat inkább tapossák ők! :)

A terv remekül működött mi kényelmes terepen tudtunk menni. 5:30 körül bukkant ki a napocska. Jó volt érezni a melegét. Illetve jó lett volna, de akkora szél volt, hogy nem éreztük. Viszont menetközben nem fáztunk. Az is igaz, hogy két nadrág, térd zokni, alatt vékony zokni, polár, kapát, sapka, kapucni... asszem ennyi, ja meg a hátizsák volt rajtunk. És a terep gyakorlatilag leginkább felfelé vitt. Így nem fáztunk. És persze kesztyű! Két ujjas! Szóval azért hideg volt. De nem érdekelt már minket semmi se; mentünk! A Vallot ház közelében elmentünk egy-két gleccser szakadék mellett. Már messziről nézve is félelmetes egy ilyen, de közelről méginkább. A gleccser szakadék, gyakorlatilag egy lyuk a hóban, a fagyott hóban, amiről ne tudni milyen mély, viszont az biztos, hogy erősen szűkül. Ezek lehetnek több tíz méter mélyek, de lehetnek pár méteresek is. A helyük nem állandó. A gleccser állandóan mozog.

Felértünk a Vallott házhoz, némi pihenő. Társam már rosszul érezte magát az oxigén csökkenés miatt. Én jól voltam. Együnk! Nos a leves, amit tegnap lefőztünk termoszban az rendesen kihűlt, állt a zsír rajta. Na ezt nem esszük meg. Eszünk hideg kaját, felvágott és sajt. Jól esett az is, meg egy kis műzli. Ivás és megyünk tovább. Ez a ház a félút. Innen még erősen kell felfelé kapaszkodni. Megyünk tovább. Gyakorlatilag tyúklépésben haladunk. társam ment elől, ő diktálta a tempót. Nagyon lassan, de haladtunk. Kemény menet volt, főleg a társnak, hisz végig kavargott a gyomra. Én legalább jól éreztem magam. A táj gyönyörű!

Elkezdtek visszafelé szállingózni az emberek, mosolyogva jöttek szembe. Igen, ők már megcsinálták. És most jövünk mi! Sikerülni fog! Egy gerincrész előtt egy nagyobb helyen félreálltunk, éhes voltam. Jöttek szembe az emberek. Többek közt magyar barátaink is. Tőlük tudjuk, hugy reggel az első két vezetett csoport visszafordult és nem csinálta meg, mert a hó nagyon nagy volt! Valami őrült viszont dacolt a tereppel és tovább ment, így letaposták mire mi odaértünk. Azért látszott, hogy elég friss a nyom, de tulajdonképpen szerencsénk volt, hogy mi a végén "kullogtunk". Mindenerőnket bevetve nekiindultunk az utolsó szakasznak! Végig fel a gerincen! És no lám, egyszercsak álló embereket látunk magunk előtt, mosolyognak. Ezekenk meg mi baja van? És ott vége volt az útnak! Addig csak a lépésre koncentráltam, és csak most néztem fel... mint az Istenek a fejükre estekben: itt a világ vége!

Nem bírtuk tovább, ledobtuk a cuccot és halkan sírdogáltunk, egymásra borulva. Még most is folytogatnak a könnyek, ha visszagondolok. Gyönyörű, megható és felemelő. Annál is inkább, mert mi kiálltuk az időjárást. Öt éve készülök, hogy ide feljussak és sikerült! Ha van álmod, az minden nehézséget megér!! Ne hagyd elúszni! Fotózkodás, örömködés, nézelődés, szárított eper evés! Igazából nem lehet leírni mit jelent ez, és mit éreztem. Hirtelen megváltozott a világ. Ott egy kicsit más volt minden és mindenki. Az is lehet, hogy csak én változtam meg...

10 órára értünk fel, kb fél óra után elindultunk lefelé. Ugyanarra amerre jöttünk. Kötelet hamar levettük. Sokszor megálltunk fotózni, néztük a tájat. Délre visszaértünk a Vallot házhoz. A vizünk elfogyott... Sok vizet vigyetek! Rossz volt szomjasan bandukolni! A háznál kis pihenő, vetkőzés és indulás tovább. Igen, ekkorra már nagyon meleg volt. Fent a csúcson is már meleg volt szerencsére. A szél majdnem teljesen leállt és a nap csak úgy tűzött. Többen napoztak a háznál. Szuper volt! Irány lefelé. Nem tudom mikor értünk vissza a Gouter házhoz, de igazából nem is lényeges. Lementem vízért. Két liter vizet ittunk meg ketten néhány óra leforgása alatt. Hát igen, szomjasak voltunk.

Az eredeti terv úgy hangzott, hogy összecsomagolunk és lemegyünk a Tete Rousses házhoz, de a pakolás annyira lassan ment, hogy úgy döntöttünk nincs értelme neki indulni. A sziklákon ilyen fáradtan biztosan csak szenvednénk, esetleg le is pottyanunk. Nincs értelme kockáztatni. Szerencsére rendőrök nem voltak, így maradhattunk még egy éjszakát, amit nem szabadott volna, mint azt már írtam. Amíg pakoltunk a frissen érkezők szolídan, de ugrásra készen várták a távozásunkat, hátha nekik nem kell sátorhelyet ásniuk. Mire mindent bepakoltunk eldöntöttük, hogy maradunk. :) Megismertünk egy magyar férfit, olyan 50 körüli, aki szintén hazánkból indult, Gyuláról. Mármint biciklivel! Igen! Gyuláról lebiciklizett Les Houches-be, onnan felment a Mont Blancra, majd gondolom haza ment. Illetve nagy valószínűséggel még úton van. És még én nem vagyok normális... repülővel mentem Genfig! :)

Hát túl vagyunk rajta, jöhet az alvás... de ne menjetek sehova, még nincs vége!

Nyolcadik nap 2007.08.10.

A várva-várt reggel!! Tiszta idő, erős szél. VÉGRE!!! Ma indulhatunk. Hihetetlen energia szabadult fel bennem. Úgy éreztem ezért a napért jöttem én ide! Gyors reggeli. Majd pakolás. Jöttek a gondok is. A sátrak, amik nagyon jól le lettek cövekelve, kövezve úgy befagytak, ahogy csak kell. Ráadásul kb 60cm hó volt a cövekeken, köteleken. A mellettünk sátrazók cuccait teljesen belepte a hó. Ezt úgy kell érteni, hogy a sátruk nem látszott ki a hó alól, olyan volt, mintha sohasem lett volna ott sátor. Az egyik sátor össze is tört. A mieink rendben voltak, de déli 12 lett mire eltudtuk csomagolni.

A sátor helyet keresők, mint a hiénák álltak a pakoló brigádunk mellett. Alig várták, hogy elmenjünk. G elindult lefelé a kempingbe, valamivel később, mint mi. A már említett utat a Gouter házig 4 óra alatt tudtuk megtenni. A felesleges csomagot be tudtuk zárni a Tete Rousses házban található, zárható kabinokba. A maradékkal mentünk csak tovább, a táskánk így is 20kg körüli volt súlyra. Felfelé menet beszéltünk egy lengyel sráccal, aki azt mondta ő a Vallot (ejtsd: valló) házból jön (ez az utolsó ház a csúcs előtt). Nem tudták megmászni a csúcsot, mert derékig érő hó van fent. Uhhh. Most akkor mi lesz? Most már nincs vissza út, gondoltuk, és mentünk tovább.

Jó volt felérni, Japán barátaink vártak minket, és nagyon örültek a megérkeztünknek. Jól esett, erőt adott. Ez az erő kellett is még a délután. Miért? Mert megláttuk, hogy hol kell sátrazni. Nos a menedékház mellett volt egy domboldal. A hó olyan magas volt, mint a ház. Ez kb 6m havat jelent! Na ebben kellett sátrat állítani. Találtunk lapátot a ház mellett. Mit kell csinálni? Nagyon egyszerű addig ásni a domboldalt, amyg lesz annyi helyed, hogy elférjen a sátor. Nagy buli volt. Két és fél négyzetméter ástunk nagyjából, de elég is volt. Mindenesetre nagyon büszkék voltunk az eredménnyel. Gyors sátor állítás, főzés, vacsora, főzés másnapra és kilenckor már aludtunk is. Illetve aludtunk volna, ha nem kell cukrot enni. A cukorka miatt nem tudtunk aludni. :) De szerencsére az is hamar elfogyott és mehettünk pihenni. Úgy terveztük, hogy a többi magyarral együtt fél három körül indulunk. Mármint hajnali fél három. Ehhez háromnegyed kettőkor kell kelni.

Mire fel ez a korai indulás? Ez azért van, mert délelőtt kell megmászni a csúcsot és lejönni, mert a déli nap nagyon felmelegíti a gleccsert. Olvadni kezd a hó, és az pedig lavinához vezet. Tehát, aki nem akar meghalni az korán kel. :) Ilyenkor nem csak az jelent veszélyt, hogy rád esik a lavina, hanem az is, hogy alattad indul meg, ugyanis sokszor a gerincen kell menni. Szóval korai kelés lesz. Telis-tele izgalommal tértünk nyugovóra. Talán mégis sikerül...

Hetedik nap 2007.08.09

Vihar negyedik felvonás

Csütörtök. Este két ízben fel kellett kelni sátrat takarítani. Miért, miért? Ennek több oka van. A sok hó, mint már ítam összenyomhatja a sátrat, és akkor ott maradunk a hóviharban sátor nélkül. Illetve ha hó lepi be a sátrat, akkor igen rosszá válik az oxigén ellátás. Magyar megfulladsz álmodban és fel sem ébredsz. Persze erre van mégegy módszer, rést kell nyitni a bejáratokon, persze így hidegebb lesz a sátorban. Mi mindent bevetettünk, így az lett az eredmény, hogy kétszer kellett felkelni, plussz megfagyott minden a sátorban. Mi is! :) Na jó, mi nem. Szóval mozgalmas éjszaka volt. Reggel viszont annyi változott, hogy sokkal erősebb lett a szél, és kevesebb hó esett. Az a kevés viszont vízszintesen.

Mit lehet ilyenkor csinálni? Hát búsulni. Egyre reménytelenebbnek tűnt a solog. Ráadásul a tegnap megismert három magyar, úgy döntött, hogy haza megy, mert holnapra is csak 20% napsütést ígérnek, és erős szelet. Mindenkit megkérdeztünk, érdeklődtünk, reménykedtünk. Úgy nézett ki hiába minden. Délután érkezett több túra vezető is, és még néhány magyar. A konzultáció vége az lett, hogy a túravezető diplomatikusan kijelentette, még az is lehet, hogy holnapra végre ideér a jó idő, de ez egyáltalán nem biztos. Hip-hip-hurrá... B megírta SMS-ben, hogy ez az expedíció sajnos nem sikerült. A csüggedség legalacsonyabb fokán voltunk. Borzalmas arra gondolni, hogy ennyi készülődés után az időjárás miatt nem sikerül. Ilyenkor a tehetetlenség kiábrándító. Csak ülsz és vársz, hátha szerencséd lesz.

Érkezett egy japán csoport is. Igazából nem mutatkoztunk be egymásnak, de mint az szokott lenni a japánok kedvesek voltak. Nagyon kedvesek. Egy nyugdíjas korú házaspárral fűztük szorosabbra a kapcsolatot. "Csánken pong"-ot játszottunk. :) Ez a kő-papír-olló magyarul. Nagyon jól szórakoztunk. Feledésbe merült egy kicsit az a hóvihar, ami kint tombolt. Azért néha-néha kinéztünk az ablakon, és mindig azt láttuk, hogy javul az idő. Pedig dehogy javult...

Tudtuk, hogy holnap lesz az utolsó lehetőség. Arra nem mertünk gondolni, mi lesz, ha nem jön össze. Hiába próbáltunk pozitívak lenni, mindenkiben ott motoszkált, mi lesz ha nem javul az idő?? Borzalmasan hosszú napnak tűnt. Aztán végül csak-csak este lett. Elmentünk aludni. Valamikor este elállt a havazás, viszont a szél felerősödött. Titkon reménykedve aludtunk el...

Hatodik nap 2007.08.08.

Vihar harmadik felvonás

Már szerda reggel van és szerencsére este megállt az eső, ám a reggel nem hozott jobb időt. Ugyanaz a szélviharos, borús rossz idő. Volt egy két bátor sátras csapat, akik sátraikat hátrahagyva, elindultak a Gouter házhoz. Mi nem mentünk sehová se. Maximum a menedékházba. Kezdtünk rászokni arra, hogy a napközben a házban vagyunk. Ott voltak idegen emberek, akikkel beszélgetni lehet, és a lényeg: nem fújt a szél, meleg volt. Amennyire lehetett szárítgattuk a vizes ruháinkat. Bár szerencsére nem nagyon áztunk el.

Időjárásunk nem sok javulást hozott. El kezdett esni a hó. Vizes hó volt, jól tapadt. A hónap van jótékony és kellemetlen oldala is. Jótékony, hogy szigetel, így már nem fog átfújni a sézl a sátron, ergo melegebb lesz. Úgy döntött B, hogy átköltözik a cuccok mellé a másik sátorba, mert hárman sehogy sem fértünk el a sátorban. Ráadásul a víz kimosta a sátor alatti részt, így egy kicsit kevesebb hely maradt a szélén. Szóval esett a hó. Eleinte jó poénnak tűnt. Bár én később is örültem neki, szeretem a havat. B elment a környéken mindenfelé túrázni. A környék azt jelenti, hogy a Hármashatárhegyi Sportrepülő tér nagyságú hómezőn járkált, hogy formában tartsa magát. Mi hóembert építettünk. Elég jól szórakoztunk! Közben a havazás is egy kicsit alább hagyott.

Abban a hitben voltunk, hogy holnap már javul az idő. Aztán bementunk a házba és az időjárás jelentés (ami egyébként ékes francia nyelven volt kiírva, annka ellenére, hogy tudtak angolul is), egyszerűen egy komor felhőből, hóemberből és másnap plussz egy repülő rényszarvas csordából állt. Ezt megpillantva úgy gondoltuk, hogy az idő nem lesz kedvező, de azért megkérdeztük. A várhatóan lesújtó válaszon nagyon elszontyolódtunk. A jó idő jön, de nem holnap. Azt, hogy mikor ér ide, azt nem tudni. Lógó orral ült az összes ember a menedékházban. Olyan ez, mint amikor utól akarsz érni valakit, de az mindig egy lépéssel előtted van. Hiába csinálsz bármit, ugrasz, futsz, sétálsz, az mindig egy lépéssel előtted van. Hiába akarod megfogni; nyújtózkodsz; hatástalan. Az idő pedig vészesen fogy.

A menedékházban megismerkedtünk három magyar fickóval, akik már másodszor jöttek fel erre a szintre, hátha jó idő lesz. Kellemes társaságot jelentettek. Kártya trükkökkel és egyebekkel mulattaták magukat és minket. Kellemes délután volt. A Marco Polo trükk örök élmény marad, főleg andol előadásban. Ez úgy van, hogy hajtogatsz egy szimpla hajót papírból. Téglalap alakú papír, mintha csákó lenne csak a végén megcsinálni az árbócot. És akkor jön az előadás. :) Marco Poló megy, megy a tengeren. Egyszercsak probléma adódik és elvesztit a hajó farát ( le kell tápni a hajó fart), aztán az eleje megy tönkre (elejét is le kell tépni), aztán villám és az árbócnak is vége (azt is letépni, illetve belőle csak egy darabot), aztán széthajtogatni a fecnit. És azt mondani, hogy Marco Polo-ból nem maradt más csak a poló, és kapcs egy poló formát. Angolul ez úgy hangzik, hogy Marco Polo-ból nem maradt más csak a T-shirt. :) Persze ez is csak nekünk vicces, de azért emléknek emlék. :)

Számolgattuk a napokat. Ha holnap nem, akkor pénteken még fel tudunk menni, ha akkor sem... akkor szombaton elindulunk aztán addig megyünk, amíg erőnkből telik. Utána viszont már késő. Erre nem is nagyon akartunk gondolni. Mi lesz, ha nem sikerül? Áhhh, az nem lehet. Ennek sikerülnie kell. Időközben megint neki indult a havazás. Ki kllett menni a sátorhoz, takarítani. Nem sokat időztünk ott, kiástuk a sátrakat, aztán usgyi vissza vacsorázni. Aztán megint ki a hidegbe. Szerencsére találtunk egy lapátot a mellettünk sátorozók hagyták elől. Azzal kiástuk a sátrakat, letakarítottuk őket, majd nyugovóra tértünk annak reményében, hogy holnap lesz az utolsó rossz idő, és az előrejelzés csak egy napot tévedett...

Ötödik nap 2007.08.07.

Vihar második felvonás

Természetesen reggel is esett az eső. Nem aludtam kényelmesen, nem voltam fáradt, de azért kipihent sem. Valahogy nem sikerült a sátor tökéletes kitámasztása igy egy két helyen megerősítésre szorult. Vártam vagy fél órát, hogy hátha alább hagy az eső és kimehetek sátrat igazítani. Hát ez nem következett be, így fél hét körül esőben, szélben mehettem ki, mind1 végülis a budit is ideje megközelíteni. Orosz barátaink, akiknek se sátra, se semmilye nem volt, érdekes módon eltűntek... jééé! :) Kemények voltak, de az esőt nem bírták. Többet nem találkoztunk velük, gondolom lementek.

Megerősítettem a sátrat, ahol kellett. Ez már jónak bizonyult, mert többet nem kellett igazgatni. Elintéztem mindent odakint, és zsutty vissza a sátorba. Amíg a két társam aludt én ettem valamit, aztán ott gubbasztottam, és vártam, hátha fel kelnek. Közben arra gondoltam, hogyha ez ilyen nagoyn esik, akkor hamarosan átázik a sátor. Merthogy a sátrak vízállóak, de csak egy darbig, aztán mintha ott se lennének. Ajjjaj... hm. Csak lesz valahogy. Szép kis keddi napnak nézünk elébe... Ha jól emlékszem 9 körül felébredtek a társak, kicsit elállt az eső, így kimerészkedtünk. Gyönyörű fotók készültek. A vihar színei csodálatosak! Nem sokáig örülhettünk a dolognak, mert megint megindult az eső. Némi enni valót magunkhoz vettünk aztán vissza a sátorba. Némi evés, majd úgy döntöttünk, hogy délután bemegyünk a menedékházba, ott csak-csak jobb az idő. Délután volt egy kis eső szünet, így tudtunk kicsit mozogni. Semmihez sem volt kedvünk. Egykedvűen, bánatosan vártunk.

Számítottunk rá, hogy nem lesz sima az út, de amikor belekeveredtünk, akkor azért könnyen csüggedésbe burkolóztunk. De! Azt mondták csütörtökön már jó idő lesz! A reménysugár! Akkor még egy nap és mehetünk! Jaj de jóóó! :) Kis öröm. Hát ma sem tudtunk mit csinálni, üldögéltünk a sátorban, vizet gyűjtöttünk... Úgy terveztük, hogy a vihar laatt nem nagyon főzünk, inkább hideget eszünk, max egy kis meleg tea. Egész nap csak rostokoltunk. Végül bánatosan elfogyasztottuk a vacsoránkat és elmentünk aludni...

Negyedik nap 2007.08.06.

Vihar első felvonás

Ismét korán keltem, társaim ismét rosszul aludtak. Ám ma reggel hideget ettem. Úgylátszik kezdtem hozzászokni a hideghez. Merthogy ott már tél van! Szóval a nyári szabadság alatt végig télben voltam. Úgy tudom mostanában ez a divat. Nyáron télbe menni, télen nyárba. Így persze drágább is! :) Így hát egész délelőtt egyedül császkáltam a környéken, mert kb 11-ig aluszkáltak. Tíz órától ránk sütött a nap, ami egyébként már 5:20 körül fel kelt. Ismét jó idő volt, de tudtuk, hogy ez csak a látszat, és jön a rossz idő. Nos kora délután elkezdtünk készülődni. A sátramat jól lecövekeltem kövekkel, nagyon tuti módon kiékeltem. A másik sátrat átköltöztettük egy védettebb helyre. Építettünk egy védő falat is, ami végül feleslegesnek bizonyult, de azért jól eltelt vele az idő. Közben a német szomszédok elköszöntek és haza mentek. Mi még ki kell tartsunk! Aztán úgy döntöttünk az én sátramban fogunk aludni és a másikban lesz a felszerelés, így melegítjük majd egymást és nem fogunk fázni. De jó ötlet! :) Mikor mindennel készlettünk leültünk enni, majd elmentünk aludni egy kicsit. Még jó meleg volt így nyitott sátor mellett, egyszál pulcsiban tértünk nyugovóra.

Pár óra múlva arra ébredtünk, hogy kezd hideg szél kerekedni. Kinézve a sátorból már vészjósló felhőket láttunk. A hegyről érkeztek sorra azok, akik délelőtt meg tudták mászni a hegyet. Irigykedve néztük, ahogy mennek lefelé boldogan... aztán lassanként jött a vacsora idő, majd az alvás. Gyakorlatilag egész nap nem csináltunk semmit, leszámítva a pakolást, ami hosszútávon nagyon is értékesnek bizonyult, hisz a vihart túl éltük!

Estére meg is érkezett a vihar. Eső! Hogy lehet ekkora hóban eső?? Hitetlenkedtünk. Erős szél kerekedett. Aki aludt már sátorban szélben az tudja, hogy nagyon zizeg a fejed felett, ráadásul kopog az eső is. Ennek megfelelően nyugtalanul aludtunk, mindehhez hozzá jött, hogy G állandóan forgolódik. Nem volt egy leány álom. A sátor széléhez nem szabad hozzá érni, mert akkor a két réteg összeér és befolyik a víz. Kényelmetlen és hosszú éjszaka volt. És persze hideg is...

Harmadik nap 2007.08.05.

Korán reggel keltem fel. Ez olyan 5 órát jelent, de hatig nem kászálódtam ki a hálózsákból. Jól aludtam, kipihentem magam. Reggel igen csak hideg volt. A tegnapi rövidujjú nagyon kevésnek bizonyult. Hideg szél is fújt, ám az idő tiszta volt. Annyira szép volt a táj, hogy muszáj volt körbefotózni. Két budi volt a sátraktól nem messze. Természetesen napelemes budi! :) Na de tényleg. Ez olyan szerkezet, ami lebontja az ürüléket, ehhez kell az áram, és azt napelemes technikával oldják meg. Ékes francia nyelven lehetett olvasni a cégről a budiban kifüggesztett lapon. Persze tiszta nem volt, de nem szennyezte a környezetet, ugyanis ebben a magasságban mindig van hó, és hiába ásod el, ami kikívánkozik belőled, az nem bomlik le, örökre ott marad. Szóval szükség van az ilyen lebontós budira. Ráülni persze nem nagyon mertünk, de több szempontból is hasznos volt ezen felül. Például ott nem fújt a szél! És a budi előtti kényelmes kőre leülve lehetett a legjobban SMS-t írni, kiváló térerő volt! Na ennyit a budiról... :)

Gyorsan főztem egy levest, ami nagyon jól esett, összepakoltam az aznapi cuccomat. Közben a társaim is ébredeztek. Ők nem aludtak ilyen jól. G rosszul volt és állandóan forgolódott, gyakorlatilag egész nap kómában volt, nagyon megviselte a magasság. Illetve ő volt a legrosszabb kondiban közülünk. Reggeliztek ők is, majd becsomagoltak és elindultunk felfelé a Goutier (ejtsd: gutyié) ház felé, ami már 3820 méteren van. G nagyon fáradt volt így pár méter után visszafordult. Jobban tette, mert az út igaz csak három és fél óra volt, de az újabb magasság és az út nehézsége eléggé megviselt minket is. Jobban mondva délutánra elfáradtunk, de végülis ezt gondoltuk előre. :) Az út elég kacifántos. Jobban mondva életveszélyes.

A havon indul meredeken felfelé. Aztán eléri a sziklákat, ahol egy kisebb mászás után elérsz a hirhedt kuloárhoz. A kuloárt úgy kell elképzelni, mint egy völgyet, csak függőlegesen áll. Ilyen helyeken folyton folyik a gleccservíz, és természetesen fokozottan kő- és hólavina veszélyes. Mindennek tetejében nagyon-nagoyn meredek. Nos ezen vezet keresztül az út. Egy sodrony van kifeszítve, amire biztosításként felkötheted magad egy karabínerrel. Na mi ezt nem tettük meg, de erősen ajánlott. Az nap a nagy olvadások miatt elég széles volt a gleccser folyás, és a hó is elég laza volt, így inkább a szerencsén múlt, hogy épségben átértünk. Ráadásul az "út" szűken két lábfejnyi volt. Koordinációs zavarokkal küzködő, tériszonyos emberkék ne menjenek a Mont Blancra! :)

Gond nélkül átértünk, de őszintén megvallva izgultunk egy kicsit. Vissza-vissza néztünk a kuloárra, vesztünkre. Láttunk egy férfit, aki pont a vízfolyásnál volt, amikor elindultak a kövek. Amennyire lehetett el kezdett szaladni. Egy kő eltalálta a zsákját, ami annyira megbillentette, hogy majdnem leesett. Végül semmi baj nem lett, de ez leginkább szintén a szerencsén múlott. Azért mi bátran tovább mentünk, bár tudtuk, hogy a mai nap csak egy szoktató túra, aklimatizációs nap, így ha felértünk jöhetünk vissza, tehát ma mégegyszer át kell ott mennünk... Az út további része leginkább sziklákon való mászás. Sziklamászó tudást nem igényel, mászós biztosítás sem kell, de végig maximális koncentrálás kell, mert könnyű lepottyanni. Ráadásul a nagy forgalomban néha potyognak a kövek fentről. Sisak kötelező ezen a szakaszon!! Kővel a fejedben persze sokkal extrémebb felmászni, de szerintem nem éri meg... :) Az út első felén és az utolsó szakaszon drótkötelek vannak kitéve, hogy fel tudj mászni. Olyan via ferrata jellegű. A via ferrata kiépített, sziklán vezető hegyi utat jelent. Végül felértünk.

A déli melegben csak rövidujjú volt rajtunk, meg a táska, némi enni-, innivalóval. A ház gyakorlatilag két ház, plussz a budik. 30 euro egy éjszaka. Hát igen, maradunk a sátrazásnál. Rendőrök elég gyakran megfordulnak itt. Nem engednek csak egy napot sátrazni. Gyakorlatilag csak bivakolni lehet. Ez azt jelenti, hogy naplementekor felállítod, majd napkeltekor felszeded a sátrad. Ennél engedékenyebbek, mert tudják, hogy csak a csúcstámadás után fogod a cuccodat összeszedni, de két éjszaka már tilos, méghozzá törvényileg! Ezt próbálják betartatni. Mi nem beszéltünk a szervvel, de állítólag normálisak, kedvesek. Némi pihenő után visszaindultunk. Az út lefelé kevesebb időt vett igénybe, 2 és fél óra alatt visszaértünk.

A történethez hozzá tartozik Mick Jagger és bandájának esete. :) Szóval láttunk egy fazont, aki Mick Jagerre hasonlított, a társa (azaz egy ember) pedig a bandája nevet kapta tőlünk. Nem kicsit voltak őrültek, rohantak lefelé az amúgy is nehéz úton (ők megmászták), és olyan hülye utakat választottak, hogy a hajunk szála égnek állt. Addig-addig poénkodtunk rajtuk, míg a banda meghallotta. Szerencsére épp egy követ lökött meg, ami nekiindult, majd kisvártatva megállt szerencsére, amikor is kicsit elmosolyodva hangosan elszóltam magam: "Mick Jagger.". Erre ő mosolyogva: "Rolling Stones.". Ezt persze csak angolul tudók érthetik. Hát nem nagy poén, de mi jól szórakoztunk rajta. Ezután Még a túra botja is beakadt valami kövek közé, és a rózsa leesett róla, amit odanyújtottam neki, mire megköszönte, én mondtam nem tesz semmit, de ezt eljátszottuk angolul és franciául is. :) Hát ez is csak nekünk vicces, de ez van. :) Aztán segítettem neki a rózsát a helyére tenni, (mert hát kilincsem rángatta ordítva,) jól csinálta csak fordítva. :)

Nos lent a sátor szomszédaink, a két német srác, nagyon kedvesek voltak. Ők megmászták a csúcsot, a Tete Rousses-től! Panaszkodtak is, hogy nehéz volt, nem aklimatizálódtak. Miért tették ezt? Mert másnapra már rossz időt mondtak, délutánra ideér a vihar. Tőlük megtudtuk, hogy a Goutier házig vezető út az igazán nehéz, aztán már könnyebb terep jön. Ez azért megnyugtató. Sajnos a csúcsot nem látni, csak feljebbről, így folyamatosan izgatott minket a hegy. Piszok dolog, hogy látsz egy dombot, amire felmászol nagy nehezen, de onnan se látsz semmit, csak egy újabb dombot. Persze itt a domb kifejezés Pilis nagyságú hegyet jelent! Vagy még nagyobbat... Szóval nem kell lebecsülni. Aki állt már a Pilis lábánál az tudja milyen hatalmas egy ilyen tömb. Na ilyenből arrafelé sok van, csak havas. Mi persze irigykedve néztünk a két német sorstársra, és kicsit csüggedtek voltunk a rossz idő hallatán.

Bementünk a menedék házba időjárás felől érdeklődve. Ők is azt mondták, hogy rossz idő lesz. A reményünk kezdett halványodni. Azon kezdtünk el tanakodni, hogy mit tegyünk? Lemenjünk, és ha jó idő van jöjjünk vissza? Vagy vészeljük át a vihart itt? Sátorban? Vagy fizessünk naponta 25 eurót a házért? Végül úgy döntöttünk, hogy maradunk a sátorban, itt a hegyen. Holnap délelőtt felkészülünk a viharra, és lesz, ami lesz, dacolunk az időjárással! Lassanként neki álltunk főzni, enni, majd rögtön nyugovóra is tértünk...

Második nap 2007.08.04.

Korai kelés. Legalábbis a hét óra koránnak tűnt az előző napi események után. De egész jól aludtunk. Reggeli, pakolás, sátor szárítás. Igen, nem eső miatt, csak a pára. És már indultunk is 9:20 körül. :) Vissza az említett felvonóig. Jegy vétel. Hát a kiírást nem értjük. Nem csoda hisz (bár a többség tud angolul) ékes francia nyelven van minden. Belépni hátizsákkal tilos a jegyvevő irodába. Mármint nagy táskával, mert a kis táskásokat beengedték. Diszkrimináció! :) Végül kiderült, hogy a retúr jegy (12,70 euro) az idényre vonatkozik, és bármikor lehet vele egyszer fel, illetve egyszer lejönni. Az idény kétféle lehet téli és nyári. A nyári szeptember végéig tart. Ha jól gondolom ránk ez vonatkozott. :) Nos "felteleferikeltünk" 1800 méter magasra. Franciául teleferik a cable car. Hogy miért azt ne kérdezd meg... én se értem. :)

Viszont az jó kérdés miért felvonózunk, ha gyalog túrára jöttünk. Igazából a 30-35 kilós táskánkkal nem akartunk a fülledt erdős részen túl sokat gyalogolni. Kb. plussz két óra lett volna... majd a nap végén láthatod, hogy jobb volt így. Szóval felmentünk. Egy kellemes kis vendéglő, kirakott napozó ágyak, kis asztalok székekkel, nyári meleg, és gyönyörű kilátás fogadott. És természetesen a Tete Rousses (ejtsd: tet rusz) üzletkötője. :) Mi neveztük így. Tulajdonképpen letámadott minket, ahogy kiléptünk a felvonóból, és felajánlotta, hogy tud nekünk a menedékházban helyet foglalni. Erről lebeszéltünk, mert van sátrunk. Ennke ellenére tudta, hogy merre kell tovább mennünk. A vendéglőtől balra van egy kis út felfelé, és az elágazásnál jobbra, szintén felfelé. Bár azt mondta, hogy a kis vasút működik, ennek ellenére nem ment, csak addig a pontig ahol álltunk. A nap folyamán nyílvánvalóvá vált a dolog; ipari alpinisták javították a vélgállomás előtti részt. Kőfogó acél sodronyokat szereltek.

Szóval elindultunk a fülledt melegben felfelé. Az üzletkötő szerint a ház 4 órányira van. Jaaj de jóóó! Gondoltuk. Na majd meglátjuk... Nem sokára kiértünk a fák közül a kis vasút vonalára. Gyakorlatilag az elöttünk lévő "dombocskát" a vasút az egyik irányból, míg a gyalogút a másik irányból kerüli. Ezen a ponton G úgy érzte ideje pihenni egy kicsit. Mi nyüstöltük, hogy menjünk még, hisz alig jöttünk valamit, de ő mindenképp leült. Így mi is. 10 perc után uccu neki, tovább! A vasút mellett mentünk a végállomásáig. Ez már 2000-es magasság. Ez az út nagyon "szemét". Egyrészt emelkedik. :) Másrészt kis kavicsos utacska, végig a tűző napon... Szóval nem szerettük. Nagy nehezen felértünk a végállomásra, ahonnan nem messze van egy kis menedékház. Mosdók, víz, asztalok, kellemes. Persze a víz nem iható... uhh. Azért mi ittuk. Már nem emlékszem, hogy víz tisztítót tettünk-e bele vagy nem. Talán ezért voltunk rosszul este? Na de nerohanjunk.

Sikerült beszélnünk egy emberrel, akinek nem kender volt a szakálla, viszont tudta merre kell tovább menni: "Kicsit vissza és a sziklás úton felfelé". Így is tettünk. Hát a sziklás út elég jó minőségű, ám hosszú és meredek. Néha nagyobb köveken kell felmászni, de alapvetően nem mászó út. Hegyi kecske félék vannak arrafelé. Annyira szelídek, hogy egy méter távolságra is hagyják megközelíteni magukat. Ám hirtelen mozdulatra folyamatos közelítésre kicsit arréb mennek, de nem ijednek meg. A kicsik még ilyedősek, ízokat nem lehet megközelíteni. Simogatást nem hagyják, de igazából nem is akartuk őket megsimogatni. Aranyosak voltak. Az út viszont hosszú, ám a levegő egyre szárazabb lett és valamennyivel a hőmérséklet is csökkent. Félúton egy menedék házra bukkantunk. És átvágtunk az első hó folton is. Nem időztünk sokat, bár G ekkorra már nagyon lemaradt. Úgy döntöttünk, mivel a terep nem túl nehéz, így tovább megyünk és tábort alakítunk ki minél előbb. Aztán ha van erőnk visszamegyünk. Persze a végére már semmi erőnk nem maradt, de ekkor ezt még nem tudtuk... :)

Fél ötkor értem fel a hóhatárra, onnan már látni lehetett a házat. Kb. még 200 métert kellett megtenni, de inkább leültem egy kicsit. Aztán a kicsiből több, mint fél óra lett, mert megláttam B-t, aki már elég közel volt, így bevártam. Végül ketten együtt közelítettük meg a házat. A ház körül kialakított sátorhelyeket találtunk. Ez az alaptábor. Itt lehet kempingezni. A hóban is voltak sátor helyek. Mivel ezek védettebbnek tűntek inkább itt állítottuk fel a sátrat. A másik sátor G-nél volt, aki két órával később ért fel hozzánk. Én itt elég rosszul voltam kb 2,5 órán keresztül. A gyomrom kavargott. Valószínűleg a magasság különbség miatt. 1000 méteren aludtunk és most már 3180-on voltunk. Egy napra ez túl sok volt. De szerencsére én többet nem voltam rosszul, aklimatizálódtam.

Felállítottuk a másik sátrat is, ettünk, majd alvás. Egyedül aludtam a saját sátramban, a másikban a két társam. G éjfél körül rosszul lett, aludni sem tudott igazán, így másnap elég gyenge volt. A magam nevébn nyilatkozva jót aludtam, igaz elég hideg volt, és hajnalban a lábfejem el kezdett fázni, de ez nem befolyásolta a másnapi teljesítményt...

Első nap

2007.08.03-án indultunk Budapestről hárman a Mont Blanc irányába. Mivel a két társ nem járult hozzá a nevük közléséhez, így legyen a két társ neve B illetve G. Lehet találgatni! :) Úgy döntöttünk, hogy Genf-ig repülővel onnan pedig a reptéri transzferre megyünk egészen Les Houches-ig. A várost "lé ozs"-nak ejtik, ha jól tudom. Franciául egyikünk sem beszél. B és én angolul tudunk társalogni, valamelyest. Szerencsére, mint az kiderült, nagyon jól el lehet boldogulni angolul. Térjünk vissza a túrához. Augusztus 3-án indult a gép 21 órakor Ferihegy 1-ről. Természetesen fapados járat! Előszőr utaztunk repülővel mind a hárman, így eléggé el voltunk veszve már Ferihegyen is pedig, utólag már tudjuk, hogy Ferihegy 1 nagyon kicsi reptér. Új szülöttnek minden vicc új... :) Na de sikerrel felkerültünk a gépre. Mint a gyerekek, élveztük a repülést. Nézegettük merre repülünk, mit csinál a gép, és de jóó!! :)

Megérkeztünk Genfbe jó későn este. 23 óra körül. Persze az én poggyászomat nem találtuk. Nem jött ki a poggyász kidobó rendszerből. Álltunk ott bambán: "Most mi van?". Láttunk egy embert egy kis reptéri autócskán, amivel poggyászokat lehet szállítani, odamentem hozzá és megkérdeztem, hogy most mi a teendő. Szerencsére közben B észrevette a csomagomat egy kis, bevásárlóközpontokból ismert teher kocsin. A kő, ami a szívemről esett le, majdnem a lábamon landolt, úgy kellett félre ugranom. :) De végül mindenünk meg volt. Irány a transzfer! Szegényt jól megvárattuk, még telefonáltam is időközben, hogy várjanak meg, mert itt vagyunk csak nincs meg a csomag.

A transzfer egy kisbuszos utazás volt. Kilenc személyes kis busz. Talán 2 éves modell lehetett. Nem néztem a márkáját. A kényelmetlen turista osztálynál jóval komfortosabbnak éreztük. Természetesen tök sötét volt (mire is számíthatunk éjjel 11-kor...). Azért próbáltunk nézelődni. Egy két hegy sziluettet láttunk, meg sok csillagot, de semmi mást. Kb. egy óra utazás után a sofőr megállt, hogy megjöttünk! Kipakoltunk. Kocsi elment, további két utassal. Aztán rögtön a kocsi után telefonáltunk, hogy jöjjön vissza, mert egy kis táskánk a kocsiban maradt! Visszajött, azt is kivettük. És ekkor realizálódott bennünk igazán, hogy nincs hol aludnunk. Ott álltunk a felvonó alatt (BELLEVUE telecabin) éjnek idején és az elmondások alapján a felvonó teraszán remekül lehet aludni. De ennek a felvonónak nincs terasza!! Na mind1, lesz, ami lesz irány az erdő. Át a parkolón, fel az erdőhöz. Nos ott megtaláltuk a másik felvonót, ami nyáron nem üzemel, így ott remekül lehet aludni. Biztosan erre gondoltak, csak nem tették hozzá azt az apróságot, hogy menj tovább 100 métert. És persze ez sötétben nem egyértelmű. De végül sikerült alvóhelyet találni. Gyors sátor állítás, alvás! Hajnali 1-kor már aludtunk is. Holnap hosszú napunk lesz...